lungodrom_logo lungodrom_szlogen
Főmenü
Főmenü
Hírportál
Médiatár
Linkek
ROP pályázat
Dokumentumok
Honlaptérkép


Kép a képgalériából:




Legfrissebb hírünk:

Elengedték a szigetvári cigányokat verő fiatalokat

Hírek
Elengedték a szigetvári cigányokat verő fiatalokat

Tagadták, hogy cigányságuk miatt vertek meg egy szigetvári cigány asszonyt és lányát januárban azok a fiatalok, akiknek büntetőpere kedden kezdődött a Pécsi Városi Bíróságon. A tárgyalás kezdetén az ötből négy vádlott előzetes letartóztatásban volt, fogva tartásukat délután megszüntette a bíróság. (Origo)


A Lungo Drom nem ért egyet

A Lungo Drom Zala megyei szervezete nem ért egyet azzal, hogy az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának összehívását kéri, mert szerinte a rendőrség és a bíróság dolga eldönteni, hogy a szombati melegfelvonulás elleni támadások során követtek-e el bűncselekményt - jelentette ki Vajda László, megyei kisebbségi tanácsnok, a Lungo Drom megyei elnöke szerdai sajtótájékoztatóján, Zalaegerszegen.


 
ORTT-célvizsgálat a kisebbségeket érintő műsorszámokról

Az Országos Rádió és Televízió Testület öt témakörben határozott tematikus vizsgálatok elindításáról, köztük a média kisebbségekről kialakított képe kapcsán - jelentette be közleményben az ORTT. A megvalósuló vizsgálatok közül a testület fokozott érdeklődéssel várja a parlamenti képviselők által is indítványozott gyermekműsorok, valamint a kisebbségeket érintő műsorszámok célvizsgálatának eredményeit.


 
Cigány értelmiségiek találkozója

A Művészeti, Oktatási, Kulturális, Közéleti Alapítvány (MOKKA) szervezte meg immár második alkalommal az Országos Cigány Értelmiségiek Tanácskozását április 11-én a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Dísztermében.


 
Megállapodás a budapesti romák munkapiaci esélyeinek növeléséért

Forrás: Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ

(2008.02.07.) A budapesti romák munkapiaci esélyeinek növelése érdekében együttműködési megállapodást írt alá Vass István, a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója és Makai István, a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke ma Budapesten.


 
Átadták a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány díjait

Bacsó Péter filmrendező és Enyedi György geográfus, közgazdász kapta az idén a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíját; az elismeréseket szombaton adták át Budapesten.
Forrás: muvesz-vilag.hu


 
Internet kell a romák integrációjához

Az internet is elengedhetetlen a romák integrációjához a brüsszeli fórum következtetése szerint.
Forrás: MTI


 
Romák a szegénység csapdájában

Alig ötven év múlva a roma népesség aránya a jelenlegi 6-7 százalékról 15 százalékra nőhet Magyarországon, miközben a cigányság foglalkoztatottsági mutatója és iskolázottsága drámaian alacsony szintű. Ma hat eltartott jut egy foglalkoztatottra - és szorul állami támogatásra - a romák között. Aktív, felzárkóztatást célzó romaprogram nélkül a költségvetés számára kezelhetetlenné válik a helyzet - állítja a CEMI, amely 1200 milliárd forintos megszorítást előirányzó csomagjában a legfontosabb elemek között foglalkozik a kérdéssel.
Forrás: index.hu


Utolsó frissítés: 2008.júl.09
2006